Főmenü megnyitása

Unciklopédia β

Szerkesztő:Gubbubu/A felnégyelt pigmeus kesztyűje

< Szerkesztő:Gubbubu
Albert A. Altestes

FülszövegSzerkesztés

A neves orientomológus és szexszimbólum ismét új könnyvel jelentkezik, amely ezúttal a legendás fekete kontinensre, Afrikába vezeti el a gyanús olvasót. Az írótól már megszokott történelmi és dramaturgiai hitelességgel ... Albert A. Altestes ezúttal - micsoda újdonság - egy félig-meddig mitikus, ámde minden ízében és teljes egészében hamisítatlanul gyilkos szekta, az észak-afrikai pendelygombolyítók világába vezet el minket, akik - vagy akik nevében - rejtélyes, megmagyarázhatatlan gyilkosságokat követnek el. Biztosak lehetünk benne, hogy Albert professzor ... izé, Altestes professzor és titkosügynök, szájába véve megszopott megszokott, sivalingam alakú jaypuri pipáját, és farzsebébe dugva 38-as Simon & Garfunkel gyártmányú revolverét, sikerrel veszi fel a harcot a gonosszal, és ismét csak megmenti a helyzetet ...

Kezdődjék hát a hihető kaland!


A felnégyelt pigmeus kesztyűjeSzerkesztés

fejirány-rugány, X riszpóvnban és Y Z-banben

1. ZSzerkesztés

*Szerkesztés

Amikor a kinyuvadapali repülőtéren, épp csak kiszállítva elgémberedett tagjaim a gépből, egy magas, öltönyös, jóképű fekete férfi lépett hozzám, bemutatkozott – Ő Mr. Kunigundabunda Nde-Bele-Vele –, majd a helyi üdvözlési szokásoknak megfelelően barátságosan hozzám dörzsölte a fenekét, még nem sejtettem, hogy akkor látom életemben először.

- Mr. Esti E. Engelberthez van szerencsém? - kérdezte,
- Nem. - mondam. - Mr. Albert A. Altestes vagyok.
- Akkor jöjjön velem.
- Vámellenőrzés?
- Nem. Gyermekmegőrzés.

Azt hittem, rosszul hallok. Már azon voltam, hogy kitépem magam Mr. Kunigundabunda egyre intimebb helyek felé tapogatózó kezei közül, de valami belső hang jobb belátásra késztetett. Ezek mindig jönnek nekem ide és mondják, hogy négyeljem fel az apámat. Én pedig mindig hallgatok a belső hangokra.

Amikor ugyanis, nagyon régen, még az első ionplazma-háborúban a Csillagflotta 31-es szekciójának ügynökeként harcoltam a gamma-kvadránsból beözönlő gonosz Vader-rohamosztagosok ellen, egy M típusú bolygó sivatagában tanítványává fogadott Guru Szana Tóriumemanáció Szan, a hosszútávú répasütés háromszoros világbajnoka. Tőle tanultam, hogy mindig hallgassak ezekre a belső hangokra.

- Csubakka Szan - így szólított, ez volt a belső, titkos nevem az Uralkodó gonosz hatalmának ellenálló chupakaka törzs körében, s szörnyű beavatási esküt tettem, hogy ezt soha senkinek nem fogom elárulni - Csubakka Szan, mindig hallgass a belső hangodra. Még akkor is, ha azt mondják, négyeld fel az apádat. A belső hang soha nem hazudik.
- Nekem most azt mondja, hogy kevés a viszki a poharamban - szóltam tisztelettel a szellemteljes Szana Tóriumemanáció felé.
- Csubakka Szan - folytatta Szana Szan, miközben hatalmas adag szintesör-viszki koktélt töltött a poharamba - az én belső hangjaim pedig azt súgják, hogy te igen jófelépítésű dalia lennél, és nekem most meg kell csinálnom veled törzsünk évezredes termékenységi szertartását. :-

Mit volt mit tenni. A belső hangok soha nem hazudnak. Megtermékenyítettük a belső szervtartást. Erről azonban nem beszélhetek. Csak annyit mondok, hogy a szertartáson, Tóriumemanáció Szan és negyvenhárom férfirokona mellett, résztvett annak cirka tízmázsás, rengő keblű leánya, valamint egy hosszú szakállú kecskebak is.

**Szerkesztés

Révedezésemből Mr. Kunigundabunda riasztott fel, aki betessékelt a repülőtér pavilonjának ajtaján. Miután nagy nehezen rávettem, hogy ne söpörje le minden minutumban a port valóban megviselt, originál texasi farmernadrágom hátsófeléről, és végre kényelmesen leültünk az épületben, egy üveg viszki és megszokott, sivalingam alakúra faragott, originál dzsajpuri pipám társaságában, úgy véltem, végre rátérünk a tárgyra. Mert én természetesen már (az öltönyén kívül egyetlen merész szabású lilásrózsaszín ágyékkötőt viselő) Nde-Bele-Vele úrra vetett első vágyódó pillantásomkor is megállapítottam, hogy gyermekről, pláne megőrzéséről itt szó sem lesz. Hacsak ... de nem. Ez itt egy szolid, polgári szatirikus rugány ... vagyishogy unszatirikus, tetszik érteni? Én nem vagyok olyan. Gyermekszereplőnk nem is lesz, ez szigorúan felnőttregény ... de persze nem olyan értelemben felnőtt, hogy olyasmi lenne benne, ami ... szóval értik. Egy kis termékenységi szertartás meg hasonló etnobiznisz azért még belefér, nem? Na ne nézzenek már így. Igenis, kizárólag etnográfiai, kulturális célokból.

- Miről lenne szó? Miért hívott ide? - tértem végre tényleg a tárgyra. - Mert gondolom, ha hivatott, akkor tudja, ki vagyok. És ha tudja, ki vagyok, akkor tudhatja: Albert A. Altestes egy pillantásra meg tudja állapítani bárkiről, hogy azért hivatta-e, amiért.
- Elképesztő, Mr. Albert.
- Mr. Altestes. Albert a keresztnevem.
- Lenyűgöző, Mr. Albert. Le vagyok nyűgözve az ön bámulatos megfigyelőkészségétől.
- Ez csak természetes! - mondtam hanyagul, a szám sarkába vett lingam-pipa szárát hátsó fogaimmall rágicsálva. - De az ég szerelmére, mondja már el, miért hívott ide.
- Hát, először is, Mr. Altestes, meg kell mondjam, Ön igencsak egy jóképű dalia ...
- Eeegen. Ez csak természetes. - vettetem megint oda hanyagul. - De gondolom, erről beszélhetünk később is.
- Örömmel, Mr. Altestes, a legnagyobb örömmel. Azonban jól látja: van itt még egy másik probléma is. Hallott már ön a pendelygombolyítókról?

Ekkor kezdtem először érezni, hogy lassan összecsúsznak a szálak. Homlokon táján apró szúrásokat éreztem, hátgerincemre mintha egy porszívó fújt volna apró levegődarabkákat. Torkomban pedig puddingszerű csomók gyűltek össze - igaz, ez utóbbi lehetett a pipafüsttől is.

- Ön most bizonyára azt érzi, Mr. Altestes, hogy homlokát apró tűkkel szurkálják, hátgerincére mintha egy porszívó fújna apró levegődarabkákat, torkában pedig puddingszerű csomók vannak. Ne aggódjon. Ez csak a klímaátállási metafázis. Pár percen belül elmúlik.
- Akkor jó - mondtam. - De az érzés nem múlt el, sőt a porszívóhanghoz mintha ezer üvöltő néger fújt volna Strauss-keringőt.
- Áááá, négerek - mondta Nde-Bele-Vele, az ablakon kibámulva. - Több ezer néger. Azért jöttek, hogy állandóan az Ön nyomában járjanak és fennen hirdetett nevét Strauss-keringők éneklésével dicsőítsék, amíg ezen a titkos küldetésen vesz részt. Hiába, szeretett családom - és itt sokatmondóan rám nézett - javakban, befolyásban nem szűkölködő családom mindig hálás azoknak, akik jószolgálataikkal segítik a boldogulását.

Rossz sejtéseim támadtak.

- Önnek most bizonyára rossz sejtései támadtak, Mr. Altestes ...
- Tisztázzuk: én pénzért nem dolgozom. - erősítettem meg a fekete férfit.
- Tudom én azt, Mr. Altestes. Egy kis high-tech kísértetpalota a spanyol Drakula-hegy tetején, egy kis egyetemi tanári poszt a man-chasnacki tudományegyetem intimológiai tanszékén, egy kis sutyimutyi, ugyibugyi, egy kis jótékony célú állami segély az ön vállalatigazgatóként dolgozó testvérének ... értjük mi. Nem leszünk sem hálátlanok, sem indiszkrétek, és roppant elégedett lesz, ezt garantálom.
- Remek. - mondtam - látom, alapos környezeti anamnézist végzett. Akkor tudhatja, hogy én az első ionplazma-háborúban barátságot kötöttem a chupakaka törzs nagy hatalmú varázslójával, aki a valóságos titkos "Csubbaka Szan" nevet adományozta nekem, amit soha nem mondhatok ki senkinek ... és nekem Szana Mester azt mondta, hogy mindig hallgassak a belső hangokra.
- És mit súgnak Önnek azok a hangok, Mr. Altestes?
- Hogy igencsak hiányzik nekem egy parányi lakatlan sziget valahol Maláriaföld északi fokainál, tele hiányosan öltözött buzuki-táncosnőkkel, ahol a magánynak szentelve magam, kipihenhetem az élet fáradalmait és az óárja lingammasszázs-irodalom experimentális verifikációjának áldozhatom tudományos felkészültségemet. És ez a belső hang azt mondja, ha nem kapok egy ilyen szigetet, akkor ne segítsem a Kunigundabunda család „boldogulását”.
- Vegye úgy, hogy máris az Öné, Mr. Altestes, a táncosokkal együtt. - mondta Kunigundabunda Úr, és néhány papírlapot csúsztatott a kezembe. Pontosan azt, amire számítottam.
- Akkor tehát mesélje el, mi is történt azokkal a pendelygombolyítókkal. - mondtam hátradőlve, és fenékig ürítettem a poharam, ami alakjából és csillogásából ítélve, egykor nyilvánvalóan a maláriaföldi termékenységi szertartások gyakori résztvevőjeként szolgált.

***Szerkesztés

- A történet megértéséhez vissza kell lépnünk abba a korba, amikor még dicső ősöm, a fényességes Kibele Z'lek ült a szépséges Maláriaföld trónján. Vissza kell lépnünk a Birkanyúzó Dinasztia idejére ...
- Eeegen. A Birkanyúzó-kor. Mindjárt gondoltam. - vetettem közbe.
- Gondoltam, hogy gondolta, Mr. Altestes. Egészen bizonyos voltam benne, hogy a bonyodalom alapjainak megsejtése az Ön számára nem okozhat problémát. Folytatja inkább Ön helyettem?
- Inkább ne. Tudja, az Olvasó még nem sejt semmit.
- Hát persze, hogy nem, Mr. Altestes. Hiszen az Ön írási módszerét senki nem vádolhatja sematikus, kaptafás építkezéssel, már ezerszer felhasznált klisék újra- meg újrafelhasználásával, olcsó tömeggyártással, ötödik rókabőr lehúzásával ...
- Nem hát! Csak próbálná meg valaki, hát megnézhetné magát! Mindenesetre, amint azt már a A harmadszor visszatért vérfarkas középső körmének lenyomata a véres hóban a baden-badeni víztározó partján egy hétfő reggeli kettős fulladásos balesettel egyidejűleg c. könyvemben is megmondta valaki, melyben a schweinewolf-gutenbluten-unteri „ördögharapók” szektájának viselt dolgait írtam meg cirka 250 oldalon, „Ha ízlett a whiskey, miért ne hajtanál föl még egy pohárral ... ” - ugyanabból ...
- Ez így működik, Mr. Altestes! - mondta Kunigundabunda úr, és mindkettőnknek azonnal töltött is, célzásomat megértve - Remélenm, most már felüdülve érzi magát!

Felüdülve, hát hogyne! Valójában abba a hangulatba kerültem, amikor már kész az ember bármilyen történetet meghallgatni, akármekkora ökörség legyen is.

- Látom, most már abba a hangulatba került, Mr. Altestes, amikor már kész az ember bármilyen történetet meghallgatni, akármekkora ökörség legyen is! Akkor hát folytatom!
- Jól mondja, öregem, most már akármit meghallgatok. Kérem, folytassa!
- Szívesen. Máris.
- Gyerünk hát!
- Hogyne.
- Lankadatlanul!
- Máris, azonnal, haladéktalanul!
- Úgy van! Úgy van! Előre!
- Csakazértis!
- Nosza!
- Halihó!
- Évoé!
- Latabagomár!
- Ruzsenoár, Fetvozső és Bankuver!
- Nipszonanomématamémonanopszin!

És ekkor ismét csak úgy éreztem, hogy a szálak kezdenek szétválni. A szálak izegni-mozogni, tekeregni kezdtek, mint egy csapat viszkivel teli tóba rakott korhely giliszta, majd egyszer csak kettős szukaharával kiegészített hátraszaltót vetettek, és torzulásbarázdát húzva maguk után, szétsugároztak az Univerzum semmivel sűrűn beültetett Hilbert-Szoboljov-terében. És én úgy éreztem, hogy hirtelen mindent értek. Kezdem látni ennek a minden ízében sötét ügynek a belső pszihokinetikai mozgatórugóit. De ne szaladjunk ennyire előre. Még sok minden történt, míg ennek a zavaros, fura történetnek a végére jártam.

****Szerkesztés

- Tehát folytatom, Mr. Altestes.
- Tudtam, hogy ezt mondja, Mr. Nde-Bele-Vele.
- Hát persze, hogy tudta, Mr. Altetes. De attól tartok, hogy ha Ön ennyire tisztában van a helyzettel, akkor most azt is tudja, hogy kellemetlen dolog következik.
- Hogyhogy kellemetlen?
- Ne mondja, Mr. Altestes, hogy egy pillanaton belül, nem üt az Ön kétségkívül értékes fejébe valami szöget ...

És ekkor hirtelen megéreztem, hogy Mr. Kunigunda... tökéletesen közelében jár az igazságnak. Valóban, abban a pillanatban, ahogy mondta, valami szöget ütött a fejembe. Úristen, hogyan lehettem ilyen vak! Míg én itt kedélyesen cseverészek egy jóképű fekete daliával, azok már meg is tették az első lépéseket a sakktáblán!

- Bizony, bizony, Mr. Altestes, attól tartok, van egy óriási baj.
- Csak nem azt akarja mondani ... jesszusom!
- De igen, Mr. Altestes. Sajnálom, attól tartok, ez elkerülhetetlen volt. Bizonyos fokig előre láttam, és így is kell lennie. - mondta Kunigundabunda, és lassan zöld színt öltött. Az addig velejéig csokibarna ember lassan zölddé változott. Zölddé, mint amilyennek a kis marslakócskákat festik le élénk képzeletű művészek, miután illuminált állapotba kerültek egy jó adag 100Fluters márkájú viszki elfogyasztása után. Mondom, olyan zöld lett, mint egy környezetvédő aktivista excrementuma egy háromhetes biospenótkúra elvégeztével.

Azt hiszem, csúnyán elkáromkodhattam magam, majd mentegetőzve fordultam a kuntakintéhez:

- Fájdalom, be kell vallanom, ezúttal valami elaltatta az éberségemet. Talán az új környezet varázsába ringattam magam, a napsütés, a gyönyörű ágyékkötős emberek ... Még a belső hangok is elnémultak ...
- A belső hangok a klímaátállási metafázis miatt nem működnek egy ideig, Mr. Altestes. Hiszen szóltam.

Kétségbeesésemben a telefonhoz ugrottam.

- Mi a Maláriaföldi rendőrség száma? A mentőké? - ordítottam az ágyékkötős dalia fülébe, aki ekkor már hanyattfekve hevert a földön.
- Már késő ... minden beteljesedett ... - hebegte elhalóan a fekete férfi, és kiszenvedett.

Én barom! Hogyan is feledkezhettem meg a detektívregények első számú törvényéről: legalább négy fejezetenként kell lennie egy hullának! A szálak csúfondárosan integettek, majd gyök mínusz eggyel osztva a végtelent, narancssárgán körbevihogták az Abszolút Nulla Fokot. Én pedig egyedül maradtam az épületben, magányosan egy hullával, csak az ötezer, Strauss-indulót fúvó néger dala zengette meg-meg a kérlelhetetlen falakat.

*****Szerkesztés

De nem értem rá sokat gondolkozni. Mindenekelőtt a hullát kellett biztonságban elrejtenem, mielőtt angolosan eltávozom az épületből. Értsék meg a helyzetemet: ha ott, abban a pillanatban a hatóságokat hívom, megvárom az érkezésüket, majd magyarázkodni kezdek, míg a jegyzőkönyv felvételét várom, értékes perceket, sőt az afrikai bűnüldöző szervek munkájának gördülékenységét ismerve, órákat, napokat, heteket, hónapokat, éveket veszítek. Ezt semmiképp nem engedhettem meg magamnak, hiszen azok már nyilván a következő lépést tervezik.

Bár nem volt vesztegetni való időm, a hulla fölé hajoltam. Az volt: hulla. Ennél hullább már nem is lehetett volna. Szemei mereven, üveges fénnyel tekintettek a világra, ami iránt nem volt bennük semmi más, csak a teljes, visszavonhatatlan közöny. Egy szigony utcai nagycsaládapa nézhet így a feleségére este nyolc körül a túlórából hazatérve, harminc évi együttélés után. Egyszóval, első pillantásra Mr. Kunigundabunda a lehető legközönségesebb, legbanálisabb hulla benyomását kelthette; hogy bárki halandó, aki az utcán látta volna heverni, jókedvűen bólintva ment volna el mellette: igen, ez a hulla a legklasszikusabb, legordinálisabb, legkommercializáltabb holttest kerek e világon!

Még az én tapasztalt, hullákon edződött szemeim is majdnem elsiklottak a különös jelenség fölött, ami ebben a jólnevelt hullában mégis valami zavarót, valami disszonánsat jelentett.

Hiszen láttam én már hullát eleget életemben. Amikor a második klón háborúban a Goaudok vérszomjas droidhadserege lerohanta a Galactica űrállomást, én három napon át rejtőztem egy csorba urániumizotóp-hordóban, magamat bomló szervesanyag-maradéknak álcázva, és a saját szememmel láttam, ahogy a Goaudok androidjai élve falták fel az űrállomáson elfogott wyvernlovag szellemlények, egy másik dimenzióból érkezett szuperintelligens energia-entitások triplán lebenyezett, ektoplazmától csorgó máját. De még az androidok által hátrahagyott fertelmes porhüvelyeknek sem volt meg ez a furcsa tulajdonsága, ami most nagy izgalmaskodón próbálok itt elővezetni: egyiknek sem volt felgombolyítva a pendelye.

Mr. Kunigunda pendelye viszont fel volt gombolyítva, mégpedig alaposan. Úgy fel volt gombolyítva, hogy annál jobban felgombolyítani már aligha lehetett volna.

******Szerkesztés

Talán a különös jelenség zavart meg, mindenesetre a hosszas hullavizsgálattal már el is követtem az első hibát: nyitva hagytam az ajtót.

Mielőtt elindultam volna, mindenképp szerettem volna ugyanis megállapítani, hogy Mr. Kunigundabunda valamilyen alkaloidméregtől halt-e meg. Ennek pedig sajnálatosan csak egy módja van: ha rövid úton felboncoljuk. Elővettem hát az elővigyázatosságból mindig magamnál hordott félméteres halpucolókést, és akkurátus módon, egy miniatűr bemetszést ejtettem vele a hasfalon.

Éktelen sikoltás hasított bele a repülőtér csendjébe. Még az ötezer éneklő néger hangját is túlszárnyalta, s egy pillanatra el is hallgattak megdöbbenésükben.

Jesszusom, azok már meg is tették a következő sakklépést, és az imént hallhattuk a szerencsétlen áldozat halálsikolyát! - villant belém, felugrottam, és a markolatig vérben úszó kést magam elé tartva, két ugrással az ajtónál termettem. Másik kezem szabadon hagytam, hogy lenyomhassam a kilincset, vagy egy balhorgot vigyek be az esetlegesen a szemem elé kerülő gazembereknek.

De sem a kilincs lenyomására, sem a gazembereknek való „bemosásra” nem volt szükség, sem alkalom.

Egy hosszú szőke hajú nő állt az ajtóban, és rémült, kimeredt szemekkel nézett rám, meg a csillogó, széles pengéjű halefra, amiről kövér cseppekben csepegett a padlóra a vér. Újabb sikoltásra azonban már nem futotta erejéből.

- Gyil ... kos ... - hebegte elhalóan, majd kifordult szemfehérjével, ájultan hanyatlott a padlóra.

Az ötezer néger rázendített a Halleluja dallamára.

*******Szerkesztés

Tapasztalt magándetektívek, meg a zsenialitásomat hosszú regényfolyamokon keresztül nyomon követő olvasók már bizonyára tudják, mi ilyenkor a teendő. Az Elsősegélynyújtási Ismeretek c., a magyar hatóságok számára rendszeresített szolgálati szabályzat-kiegészítő könyvecske szerint:

Az eszméletét vesztett áldozatot vízszintes helyzetbe fektetjük, szorító ruhadarabjaitól megszabadítjuk. Itatni, etetni, fürdetni, felboncolni, közösülni vele tilos (ha van pénztárcája, teszed vissza a zsebébe rögtön)!! Levett női alsóneműt emlékbe el ne tegyünk. Ehelyett állapítsuk meg, lélegzik-e, s ha nem, szájon át történő mesterséges lélegeztetést alkalmazzunk.

Így cselekedtem tehát, pedig egyre kevesebb volt a vesztegetni való időm. De mit várhat egy becsületes elsősegélynyújtó e velejéig közömbös és hálátlan, elidegenedett társadalom fiatal, hebehurgya nőtagjaitól? A hölgy, felébredvén, újabb óriási sikítással és igen keresetlen szavakkal nyugtázta - ha egyáltalán lehet „nyug-” gyökkel kezdődő szót használni egy ilyen zaklatott, hiszterizált idegállapotra - az élete megmentése érdekében tett önzetlen erőfeszítéseimet

- Gyilkos! SzatÍr! Segítség! - visította, ifjú és kellemes külsejű hölgyhöz teljességgel nem illő, kicsit rekedtes, de átható, kellemetlen és főleg intenzív hangon.

A gentlemankódex szabályai szerint válaszra sem méltathattam az effajta sértéseket. Ehelyett úgy döntöttem, inkább bemutatkozom. Bár ne tettem volna!

- Hölgyem, ön most sokkos állapotban van, és félreérti a helyzetet. Engedje meg, hogy mindenekelőtt bemutatkozzam: Albert A. Altestes, intimológus, nem-hivatásos magándetektív, titkosügynök ...
- Adok én neked altestet, intimitást, de legfőképp sokkot, te szatír!!! - visította a hölgy, és keze oly villámgyorsan lendült meg, és találta el a bal szemem, hogy még azt sem tudtam megfigyelni, mivel vágott kupán. Csak néhány másodperc múlva kerültem abba az állapotba, hogy megláttam: jobb kezében középhosszú szíjon kis, fekete, aranycsatos bőrretikült tart. Akinek találták már el magányosan hazatérő asszonyok, sötét esteli órákban, rosszul kivilágított helyeken ártatlan szemeit retikülcsattal, az tudja, miről beszélek. Míg magamhoz tértem, a hölgy magára kapkodta „szorító” ruhadarabjait. Persze ez egészségügyi szempontból semmiképp sem volt célravezető, de úgy véltem, a helyzet nem alkalmas ennek kifejtésére. A hölgy ugyanis öltözködés közben sem engedte ki kezéből veszedelmes fegyvere bőrszíját, készen rá, hogy bármikor meglendítse és a másik szememet is megkárosítsa. Szem nélkül pedig semmi reményem nem lesz rá, hogy megoldjam ezt az ügyet.
- Talán ... talán megmondaná a kedves hölgy a nevét, mielőtt ismét kupán vág? - érdeklődtem félénken.
- Miss Proserpina McTapy vagyok, de ne merd a nevem a szádra venni, te ... degenerált! - az utolsó szót sziszegte.
- Hölgyem, biztosíthatom, a szexuális érdeklődésem teljesen normális Ön iránt ... vagyishogy ... ööö - nem fejezhettem be, mert a retikül néhányszor ismét lecsapott a fejem búbjára.
- Irántam ne érdeklődj se normálisan, se normálatlanul ... pederaszta!

Kezdett untatni az egyoldalú társalgás. Úgy határoztam, véget vetek neki.

- Hölgyen, én gentleman vagyok, aki sose bántana egy védtelen nőt; de figyelmeztetnem kell: ha még egyszer megpróbál azzal a retiküllel ....

Válaszul a retikül ismét meglendült, de ezúttal én voltam gyorsabb. Elkaptam, megrántottam, majd az impulzusmomentumtól a karjaimba hanyatló McTapy kisasszonynak lekentem egy megfelelően kiadagolt, pszichológiai indíttatású nyaklevest. A detektívregények klasszikus szabályai szerint, sírva fakadt ...

- Kérem ... én csak egy szegény, védtelen nő vagyok ... engem mindenki csak bánt ...

Azon voltam, hogy megvigasztaljam és mondjak neki valami biztatót. Karjaim vigasztaló ölelésre készültek ... aztán szépen felemelkedtek a levegőbe. Erre az a vélhetően extra nagy kaliberű pisztolycső szolgáltatott igen jó okot, melyet valaki hátulról szelíden a bordáim közé nyomott.

********Szerkesztés

Tapasztalt magándetektívek, meg a zsenialitásomat hosszú regényfolyamokon keresztül nyomon követő olvasók persze azt kérdezhetik, honnan tudtam, hogy pisztolycső az és nem például egy egyszerű nagylábujj, sivalingam-pipa vagy - horribile dictu - a lingamnak valamely eredeti, természetbeni modellje? Hát higyjék el, valóban stukkercső volt az. Aki annyi világháború, kém-és testőrszolgálat és titkosügynökség után, mint amennyiben nekem részem volt, nem tudja megmondani egy bordái közé nyomott tárgyról, hogy az valódi pisztolycső-e vagy esetleg csak egy háta mögött álló növény egyik ága, az ne várjon hosszú életet. A lingam-modellek benyomásai különben is egészen más érzetet keltenek, mint a stukkercsöveké: elegendő csak arra gondolni, hogy ... na, de nem ez az életveszélyes, kritikus helyzet a megfelelő alkalom, hogy ezt részletezzük.

- Lelőjem az alakot, Ms Tapy? - kérdezte az enyhén nazális, nem túl mély hang. Alapvetően egész kellemes férfihang lett volna, ha nem kérdezi azt, amit.
- Lődd le! Majd azt mondjuk a rendőrségnek, önvédelem volt.

A hátam mögötti alak azonban habozott. És - akinek nyomtak már stukkert a bordái közé, az tanúsíthatja, a vészhelyzet miatti megemelkedett adrenalinszint milyen elementáris hatással van az ember felfogó- és beleérző képességére - rögtön bele is villant az agyamba, hogy habozásának mi lehet az oka.

- Khmm ... - mondtam - ha én is szólhatok, akkor hadd mondjam el: a saját érdekükben tartózkodnék ettől.
- Még fenyegetőzni mersz ... liliomtipró! - sziszegte Ms McTapy.
- Én csak egy alapvető hibára szeretném felhívni a figyelmüket, hölgyeim és uraim! Ritka az a bíróság, még Afrikában is, amely önvédelemnek tekint egy hátsó bemeneti nyílású lőtt sebet!

Egy kis csend lett. Az ötezer, ablak előtt álló néger ezúttal nem énekelt, de mindannyian intenzíven bólogattak.

- Sajnos, mond valamit a fickó. Ha lelőjük, örök életünkre itt rohadhatunk valami gyémántbányában. - mondta az enyhén nazális hang.
- A gyémánt a világ második legkeményebb anyaga: mindjárt az után az anyag után következik keménységben, amelyből engem, Albert A. Altestest gyúrtak! Ms McTapyt véleményem szerint igen érzékenyen érintené ez a megerőltető testi munka. - toldottam meg az egyre rokonszenvesebbé váló enyhén nazális pacák érveit.
- Világos. Le nem lőhetjük, sajnos. Pedig iszonyúan viszket az ujjam a ravaszon ... jesszusom, ez a pacák kinyírt egy öltönyös kuntakintét, aztán meg ... aztán meg ... hogy az ég rohadna rád, te gazember!

Éreztem, hogy a pacákot némileg felzaklatja a szoba látványa. Ezen normális esetben nem csodálkoztam volna, viszont az ő beszédmódja és jogi szakértelme, meg ahogy a stukkert nyomta, arra vallott, hogy a pasas testőri szolgálatot teljesít az ifjú szőke hölgy mellett, mégpedig nem azok közé az agy nélküli őrző-védő gorillák közé tartozik, akiknek fejénél és vállánál csak a koponyájukat betöltő végtelen, fekete űr a szélesebb. Viszont ha egy biztonsági embert így felzaklat egy, a felboncolás alig iniciális álapotában lévő szimpla hulla, meg védettjének bántalma, akkor adódik a logikus következtetés, hogy a munkakapcsolaton kívül szorosabb kapcsolatban is állnak. Valószínűleg rokonok, még ha nem is túl közeliek!

- Sajnálom, bármi sérelmet okoztam is önöknek, de higyjék el, nem volt szándékomban - próbáltam a lelkükre beszélni. - Amikor a hölgy meglátta a véres kést, elájult, én pedig a magyar hatóságok részére rendszeresített kiegészítő tananyag, az Elsősegélynyújtási Szabálykönyv bekezdései szerint megoldottam a ruháit és mesterséges lélegeztetésben részesítettem. A hölgy aztán nekemtámadt ... nézzék, hogy feldagadt a szemem! Ezután valóban megpróbáltam elvenni tőle a mintegy három négyzethüvelyk támadófelülettel és vasalt závárzattal rendelkező, önvédelmi fegyverként használt retikült. Sajnos, ekkor, de ez volt az egyetlen eset, valóban sor került egy kis erőszakra, amiről viszont elmondthatom, teljességgel szakszerűen és az arányosság figyelembevételével lett foganatosítva. De ez minden.
- Ez igaz? - kérdezte a pacák a nőtől.
- Mi tagadás, pofonvágtam párszor azt a degeneráltat, mert rámmászott ... - vallotta be McTapy.
- A szabályzatot is megmutathatom, ha megengedi. Meg a véraláfutást a szemem alatt. - vetettem fel.
- Nana! Egy rossz mozdulatot se! Majd a kisasszony kiveszi a zsebéből! De figyelmeztetem, ha őt a legcsekélyebb baj is érné, maga úgy veheti, hogy instant jegyet váltott a Pokol Expresszre.
- Eszem ágában sincs bármivel is próbálkozni. Ott van szivarzsebemben. - mondtam.
- Aztán mér nyírta ki azt a feketét, hallja-e?

Egész kedélyes kis csevegés lett volna, ha a fekete nem hever ott félig felboncolva, és nem nyomódik egy 45-ös a bordáimnak!

- Rám támadt. - hazudtam, mert kerülni akartam a hosszas magyarázkodást, meg a furcsa, ki-tudja-miféle párocska beavatását a magánügyeimbe. - Valószínűleg a pendelygombolyító szekta tagja.

Éreztem, hogy a stukker csöve megremeg. Nocsak!

- Mi köze van magának a pendelygombolyítókhoz? - kérdezte a pasas, nazálisabb hangon, mint eddig bármikor.
- Összezördültem velük. Üzleti ügyek ... azóta ki akarnak nyírni. - hazudtam. - Remélem, maga nem tartozik közéjük?
- Ha közéjük tartoznék, akkor maga már nem élne, igaz?

Érvelésének zártsága kicsit megnyugtatóan hatott rám. Nyilvánvaló, hogy ezt a pasast nem véletlenül választották Tapy kisasszony testőrének.

- Ön bemutatkozott, de engedje meg, hogy magam eltekintsek ettől. - kérlelt végül a pacák, miközben McTapy a zsebeimet tapizta.
- Hogyne. Minden megértésem az öné. Annyit hadd kérdezzek, ön testőr?
- Olyasmi. Ön pedig mit mondott, micsoda?
- Hát titkosügynök, de polgári szempontból: intimológus.
- Az mi a szösz? - kérdezte a pacák nevetve. A stukker nyomása azonban egy fél minutumra sem enyhült.
- A lepkevadászat meg a szexológia határtudománya ... az igen alacsonyrendű soksejtű lények szaporodási módjainak az emberi szaporodási technikák sokszínűsítésében való alkalmazásának kidolgozásával foglalkozik.
- .... aha ... - válaszolta a pacák, némi emésztési szünet után. - Hát az érdekes lehet.
- Itt a könyv. - mondta McTapy. - Tényleg az van benne, amit a pacák mondott.
- Akkor most már hisz nekem, drága hölgyem? - próbáltam negédesen rámosolyogni, bár a szemem alatti véraláfutás némileg akadályozott ebben.
- Most már hiszek egy kicsit ... disznó! - mondta az elbűvölő McTapy. A "disznó" szót azonban korántsem sziszegte már olyan dühösen, mint eddig. A kedvenc házidisznajának mondja ezt a szót így az ember, miközben a füle tövét vakargatja.
- Nekem ennyi elég is. Nos, ha mindent tisztáztunk, javaslom, menjen, ki merre lát. Ez egy repülőtér, bármikor bárki bejöhet ide, és az afrikai hatóságok körültekintését ismerve, nem tanácsos sokáig egy szobában tartózkodni egy hullával, akár van köze hozzá, akár nincs.
- Mond valamit a fickó. Kisasszony, ön most előremegy és beül a kocsiba. Én maga után megyek. Ha egy percen belül nem érnék oda, induljon el nélkülem.
- Nem kellene hívni a rendőrséget? - vetette fel félénken McTapy. - A fickó gyilkos.
- Még csak az kéne! Semmi közünk hozzá! - mormolta a pasas. - Nem tanácsos belemászni olyan ügyekbe, amelynek a végén felgombolyult pendellyel ébred az ember a másvilágon! Sőt, nyírják csak ki egymást minél inzenzívebben; amíg minket békén hagynak!

Ennyiben maradtunk.

*********Szerkesztés

De ember tervez, Isten végez. Egy fél perccel azután, hogy Ms McTapy elindult, az alig-nazális pasas megparancsolta, hogy üljek az íróasztal melletti székbe, és jól húzzam be az asztal alá.

Volt esze. Aki ült már íróasztal alá jól behúzott széken, az tudja, hogy pokoli nehéz gyorsan kikászálódni belőle.

- Maradjon ott és számoljon félhangosan százig. Ha előbb megmozdul, hatóságok ide vagy oda, magába eresztek egy golyót.

Fájt, hogy ennyire nem bízik meg bennem azok után, hogy az Elsősegélynyújtási Kézikönyvecske is igazolt.

- Most nyilván fáj önnek, hogy ennyire nem bízom önben. Téved, maga rokonszenves fickó, Mr. Albert, és egész jó felépítésű dalia; ha más körülmények közt ...
- Altestes.
- Hogy?
- Albert a keresztnevem. A nevem Mr. Altestes.
- Persze. De tudja, engem kötnek bizonyos szolgálati előírások ...
- Például, hogy hosszan cseverésszen, ha egy helyszínről gyorsan kereket akar oldani?
- Például. De vannak a szakmai előírásokon kívül más okok is ...
- Például?
- Például az a rendőr, aki ott áll az ajtóban, élesre töltött vadászpuskával, és másodperceken belül elordítja magát, hogy ...
- RENDŐRSÉG! KEZEKET FEL! SENKI NE MOZDULJON!

Nem volt valami jó napom ...

2. Z.Szerkesztés

*Szerkesztés

Késő délutánra járt az idő, mikor két markos rendőr kíséretében beléptem Lol Balfarku felügyelő irodájába. A felügyelő egy kézmozdulattal mutatta, hova üljek, majd megpödörte kackiás bajuszát.

  • - Nem irigylem most magát. - mondta kertelés nélkül a rendőrfelügyelő.
  • - Jó napot kívánok - mondtam válaszképp. - Ami azt illeti, én sem lennék most a saját bőrömben. Igencsak fel kell kötnie annak a gatyáját, aki a nagy Lol Balfarku El Szalaszt Ibn Badar felügyelővel akarná összemérni az erejét! - vágtam ki.
  • - Talán ismerjük egymást?
  • - Emlékszem egy régi újságcikkre. A Nagy Lol Balfarku, aki megoldotta a Bengál Királynője nevű igen értékes gyémánt ügyét ... én akkoriban Indiában tartózkodtam, de világosan emlékszem a Bombay Daily címlapján az ön kackiás kis bajszára ...
  • - Eeeegen. A Bengál Királynője, hát az egy érdekes ügy volt - mondta Balfarku felügyelő.
  • - Ha jól emlékszem, a tolvajok egy akkoriban még neves holland diplomatát, a cinkosukat bízták meg azzal, hogy diplomáciai védettséget élvező kocsijában későbbi kicsempészés céljából elrejtsék az értékes tárgyat ...
  • - Ön nemcsak roppantmód daliás, Mr. Albert, hanem a memóriája is kitűnő!
  • - Altestes ...
  • - Hogy milyen?
  • - Albert a keresztnevem. Mr. Altestes a másik nevem.
  • - Fura név. Angolnak biztosan nem angol. Hát akkor görög?
  • - Nem, magyar ...
  • - Ó, a magyarok ... híresen gyilkos népség ... Kun Béla, Kiss Béla, Pándy András, vagy ...
  • - Ó, hát igen, igen. Szó, mi szó.
  • - De hát eszemben sincs a nemzeti érzéseibe gázolni, elnézést.
  • - Ó, csak nyugodtan. Bosszúból majd elcsábítom a feleségét, Mr. Balfarku.
  • - Hahhh-hahhh - hahotázott a felügyelő. - Hiába, önök magyarok utolérhetetlenek! No de térjünk vissza a tárgyra.
  • - Rendben. A holland diplomatánál tartottunk ...
  • - Ugyan, dehogyis ott! Ez amúgy is túlságosan régi história ...
  • - Ne mondja, fölügyelö, hogy nem esik néha jól visszaidéznie legdicsőségesebb napjai emlékét, ami elindította a karrier csúcsa felé ...!
  • - Ó, szóra sem érdemes ...
  • - Ez a holland diplomata volt olyan balgatag és elbizakodott, hogy magántestőrség helyett a mizériai rendvédelmi szervek biztosítását kérje ...
  • - Ó, hát ez így nem igaz. Én nem hivatalos minőségben testőrködtem a követség tagjai mellett. Akkoriban nehéz volt az élet, és khmmm ... vállaltam, vállalni kényszerültem bizonyos magánmegbízásokat is. Bár hivatalosan a jó öreg Idi Amin papa belügyi szerveinél voltam elhelyezésben mint a fiziológiai elektrotechnika szakértője, ettől függetlenül azonban ...
  • - Sok kihallgatott áldhatja az ön fiziológiai-elektrotechnikai szakértelmét.
  • - Szó, ami szó. A legtöbbjüket mindig is nagyon szoros kötelékek kötötték össz... hozzám.
  • - Nos, ezek a részletek eddig még előttem is ismeretlenek voltak. - mondtam - De térjünk vissza a holland diplomatához ...
  • - Ugyan, Mr. Altestes, önnek ez valami rögeszméje. Felejtsük el már azt a hollandust. Piti kis bűnöző volt, semmi egyéb. A körülmények szerencsés összejátszása folytán elkaptam, és egészen mezei kis kitüntetésekben, életműdíjakban részesültem ...
  • - Szóval, a mizériai rendvédelem egyik fiatal tisztje, akit az ugandai baráti-testvéri Idi Amin papa személyesen küldött ki bizonyos interterritoriális vonatkozásokkal is bíró ügyek megoldására - de ahogyan az előbb megtudtuk, kizárólag magánvállalkozói minőségében őrzővédősködött holland diplomaták mellett - úgy gondolta, kölcsönveszi az egyik követségi autót, hogy az egyik konspirációs lakásba fuvarozzon egy informátort.
  • - Akkoriban nehéz helyzetben voltunk. A mizériai rendvédelem nem rendelkezett saját gépjárműparkkal. Az pedig egy nagyon fontos beszélgetés volt.
  • - Hadd egészítsem ki az újsághíreket magánjellegű következtetéseimmel. Az informátor meglehetősen vonzó, csinos nő volt - az volt, ugye?
  • - Ezt soha nem fogom elárulni Önnek, Mr. Altestes, már csak az illető hölgy iránti lovagiasságból sem.
  • - Egyszóval, a konspiratív találkozás kissé ... hogy is mondjam ... kezdett egyre intimebb jelleget ölteni ...
  • - Így is mondhatjuk, de az ég szerelmére, ez a minden tekintetben régi és ...
  • - A konspirátorok kissé kapatosan kocsikáztak haza a K-lakásból a kinyuvadapali kivezetőúton a kölcsönvett diplomatajárművel ... egyesek lövöldözést is hallottak, arról nem is beszélve, hogy egy női hang C. C. Catch különféle slágereit énekelte, igen hamisan ...
  • - Sikeres konspiráció után borvirágos jókedve támad az embernek, Mr. Altestes. Egy igen nehéz ügyet oldottunk meg Ms Agrippina McTapyval, a CIA "K" osztályú ügynökével ... óh a francba. Kérem, kezelje ezeket az adatokat diszkréten ... ne mondja el senkinek ...
  • - Természetesen. Egy szót sem szólok senkinek, hiszen én író vagyok és nem vásári kikiáltó vagy hangosbemondó a kinyuvadapali pályaudvaron. A nehéz ügyeket pedig magam is ismerem valamennyire. Már a hipotézisek felállítása sem gyerekjáték, főképp nem egyszerű a kielégítő megoldások elérése, sokszor kell vakon tapogatózni a sötéten maradó részletek közt, be kell tömni a hiányzó lyukakat, igen mélyre kell hatolni az összefüggésekben, az embernek sokszor az az érzése, hogy egy meredek csúcsra mászik lihegve, mígnem ...
  • - Köszönöm a megértését, Mr. Altestes. Ha megengedi, inkább folytatom én a történetet. A fiatal, életvidám és ambíciózus belügyi tiszt, akiről szó van, a visszaút felénél, a Neki-neki-farol erdőségnél egy belső hangtól vezérelve gyanút fogott, és nem törődve saját testi épségével sem, előre megfontolt szándékal nekivezette autóját egy agresszív módon szembejövő fának.
  • - A csomagtartónak valahogy fura csillogása volt ...
  • - Pontosan, Mr. Altestes. Tudja, amikor a belső hangok megszólalnak ... De hát ezt aligha kell magyaráznom egy olyan öreg rókának, mint maga. Szó, mi szó: minthogy nem rendelkeztem a csomagtartó kulcsával, kénytelen voltam kényszerintézkedést alkalmazni. Agrippinát előtte már kitettem a megbeszélt helyen.
  • - És a csomagtartóban megtalálta a ládát a halálra keresett értékkel ....
  • - Ez a színtiszta igazság, Mr. Altestes.
  • - A holland kormány egy ideig tiltakozott az incidens miatt ...
  • - Át is helyeztek a belügytől a rendőrség fővárosi szekciójának egyik kerületi csoportjának élére.
  • - „Felfelé buktatták”, ahogyan azt rosszindulatú ellenzéki suttogások terjesztették ... Aztán híre ment, hogy a mizériai kormány igen nagy értékű olajmező koncessziókat adományoz holland, francia és multinacionális érdekeltségeknek, így az ügy lassan elaludt, a sajtó pedig a zseniális, hősies rendőrnyomozóról cikkezett szerte a világon.
  • - Lol Balfarku El Szalaszt Ibn Badar pedig azóta a kerület rendőrfőnöke lett! És ez a rendőrfőnök azt kérdezi öntől, Mr. Altestes: árulja el nekem, ugyan miért gyilkolta meg szegény Kunigundabunda Nde-Bele-Vele Urat, a Mizériai Czvikker Kisebbségvédelmi Párt köztiszteletre méltó pénztárnokát egy félméteres halpucolókéssel? Hát vétett Önnek valamit az a szerencsétlen ember valaha is? Netán nyereségvágy? Lári-fári, Mr. Altestes. Gyilkolni, rabolni, lopni, csalni, hazudni, más embereket jogaikban, méltóságukban megsérteni, hatalommal, erővel visszaélni: nem becsületes dolog!

Az ötezer néger ezúttal Lol Balfarkú felügyelőnek, ennek a híres, tiszta múltú, tiszta erkölcsű tekintélynek bólogatott, aki mindig lovagiasan konspirált, és példás szakértelmet szerzett a fiziológiai elektrotechnika területén.

**Szerkesztés

Univerzális befejezésSzerkesztés

[ez szinte bármelyik kfejezet végéhez odailleszthető, ezáltal megakadályozza, hogy a félkész rugány befejezetlenül végződjön.

Kiszabadulva a nehéz helyzetből, úgy döntöttem, elballagok a jó öreg Lol Balfarku El Szalaszt Ibn Badar felügyelőhöz egy újabb kis konzultációra. Bár ne tettem volna!

Mikor ugyanis befordultam a rendőrség épületének sarkán, hátam mögött fékcsikorgást hallottam. A belső hangok pedig azt súgták, hogy életemben először - és utoljára - igencsak elbaltáztam az ügyet.

A pisztolylövéseket már nem hallottam, de még homályosan észleltem, hogy az ötezer néger felhördül, majd rázendít valami gyászdalra: „Kana vuanh athetan jargelih ...”

A szálak szétváltak, gumilabdaként pattogva kört formáztak, majd felrepültek, mint megannyi Superman, egy fényt derengető alagút felé, ahol Raccs Komor Szving és Szana Tóriumemanáció kékes derengéssel körülvett alakjai integettek felém. Az Erő legyen velük!

Hát így végződött. Nem is tudom, mit mondjak. Talán egy idézettel zárnám balul sikerült titkosügynöki pályafutásomat, mert ahogy valaki már megénekelte: Bocs, hogy van a halál, de ez a mese fekete mese. Ez van, srácok.

Univerzális riszpóvnSzerkesztés

[ez biztosítja, hogy bár a rugány halálal ért véget, de mégis lehessen folytatásrugány, meg jó sok mani belőle.

Csakhogy azok szokás szerint nem vettek számításba valamit. Azt, hogy én az első ionplazma-háborúban összemelegedtem a chupakaka törzs nagy hatalmű varázslójával, aki a valóságos titkos Csubakka szan nevet adományozta nekem, amit nem mondhatok ki senkinek.

Márpedig, akit beavattak a chupakaka termékenységi szertartásba, azt nem olyan könnyű megölni. Ha egy ilyen beavatottat halálra sújtanak, akkor nagyobb lesz az ereje, semmint azt bárki el tudná képzelni.

A chupakaka-varázsló ugyanis - ha hiszik, ha nem - kilenc alkalommal képes a riszpóningra! A téridő valamely véletlenszerűen kiválasztódó helyén újramaterializálódik, sőt egy Enforcert (38-as Smith & Wesson márkájú ...) és egy Bónusz Rocket Launchert is kap ajándékba!

Akiket pedig a Raccs Komor Szving vezette nátha törzsbeli fejvadászok is beavattak, azok a halál helyéhez legközelebbi azon repülőgépre kerülnek vissza, amelyen előzőleg ültek.

De ez már egy másik történet ...