Főmenü megnyitása

Unciklopédia β

Száztíz gát

110 gát


110 gát

Az atlétika egyik klasszikus száma [1] a 110 gát.

Olimpia elött, után ezt nem árt szóbahozni. Annál is inkább, mert az olimpiáról itt több szó nem lesz.

Tartalomjegyzék

Hanem miről lesz szó?Szerkesztés

Az életben elibénk kerülő gátakról, akadályokról. Van belőlük kábé 110, talán 111. De nem kizárt az sem, hogy 1001. Embere és élete válogatja. Ahány ember, annyiféle. Ahány ház, satöbbi. Nem lehet minden pofon mellé egy közlekedési rendőrt állítani.

És akkor emelém poharamat:

– Mától kezdve pertuban vagyok a lakossággal! „Szervusz nép!” – és ők üvölték: „szervusz király!”

És ittunk és összeölelkeztünk.
~ megfejtések a gugliban

Jegyezte meg egy helyesírásban gyönge, pofonokban okos herceg, [2] Sant Antonio sziget átmeneti uralkodója, aki még azt is mondta: Szerbusz, tömeg. Később gyalogszobrot állítottak neki, megkülönböztetendő így azt az állandó uralkodó herceg lovasszobrától.

Kapott pofonokat nem ismert.

Nem úgy, mint mi, magyarok.

A politika pofonjait most hagyjuk. Talán más is olvassa ezt a blogot. Azért írjuk. (Ne szólj szánk).

Maradjunk a hétköznapoknál.

HétköznapokSzerkesztés

Életünk első hétköznapja: a nap, melyen megszülettünk. Bőgés; beszarás.

Szarul kezdődik az egész.

Felőlünk nézve nem sokkal ezután jön a tejbegríz. Nem mintha azt nem lehetne jól megcsinálni, csak anyánknak sosem sikerült. Ugyanez igaz a lebbencslevesre, a spenótra, a finomfőzelékre és a gyermeknevelésre is. Piritóskenyeret tudott csinálni.

Csak elégette.

Anya csak egy van. Anyáról vagy jót, vagy semmit. Apa több is van. Jönnen-mennek, cserélődnek, ordítoznak, pofozkodnak, kikérdezik a memoritert.

Egyik Béla, másik eb. Ki emlékszik már a nevükre...

A gyermekgyűlölő óvónénit rögtön elsőben Emmi néni követte. Aki nem engedett bal kézzel írni.[3] Szolmizálni megtanultunk volna, ha nem lett volna a tenyerén az a szörnyű bibircsók. Hupni. Daganat. Tenyérgolyó a bőr alatt. Dó-re-mi. A mi-nél ment el végképp a kedvünk.

Kodálytól is.

A Paál bácsi meg pofonokat osztott. Ezúton állítunk emléket neki.

Hol is tartunk? Ez már a felső tagozat. Kis híján kimaradt egy földrajz tanár. Nő. Ragaszkodott ahhoz, hogy Patagónia Argentínában van. Minden órán adott egy egyest ezért. Ma már tudjuk, hogy Patagónia Braziliában is lehetne; felőlünk. Csak hagyjanak békén.

A Vukovári Pali bácsi egyszer váratlanul osztályfőnöki órát tartott hatodikban. Izgatottan és gyorsan beszélt. Percekig egy kukkot sem értettünk az egészből. De egyszer váratlanul azt mondta (ekkor már vörös volt és kiabált), hogy ne vetkőztessük le szemünkkel a lányokat. Ezt értettük. Adott egy ötletet. De mért kell azért üvölteni???

Egészen megijedtünk.

Itt kellene megemlékeznünk még egy fizika tanárról is; nem fogunk, mert elfeledtük a nevét. A pofonjait nem. [4] Október vége felé keresztkérdései súlya alatt felmondtam neki az egész fizikakönyvet, kaptam három ötöst és többet nem mentem be fizika órára. Többet nem találkoztam sem a pofonjaival, sem a fizikával.

(Ez speciel szép emlék, tehát nem idevaló).

Amúgy szar volt a gimiben is.

A nyakatlan Kocka tizesével szedte össze a cigizőket a vécében. A Spiró ezt igazolhatja, az osztályába járt. A földrajtanárnő itt is hülye volt (bár ő elnézte, ha óra alatt rumot ittunk. Ma rá se birok nézni egyikre sem. Asszem Éva néni. Nagy melle volt (nem a rumnak).

Voltak halak is, valszeg guppik. Sűrűn döglöttek, hiába etettük törött borssal őket.

A szemetet hatalmas fonott kosárba kellett dobni, nem vödörbe. Belefért egy ember, de orosz dolgozatok alkalmával hárman is szorongtak benne, nem számítva az almacsutkákat.

De ne beszéljünk az érettségiről sem. Az is szar volt. Öt kilót fogytunk. Aztán nem is vettek föl az egyetemre. Protektorunk, egy tanszékvezető rokon símán átbaszott. Béke poraira. Segédmunkásnak lenni egy építkezésen tózse [5] szar.

Vagonkirakás, malterkeverés, kapálás. Lábgomba, tripper, gyomormosás. Adott, kapott pofonok.

Egyetem. Az első két szemeszter rosszabb, mint a gimnázium. Rájön az ember, hogy az Éva néninek voltak erényei. A szakirányú professzor elaludt a vizsgán. Hortyogott és csámcsogott. Néha kinyitotta a szemét, ilyenkor azt mondta, hogy Radnóti, aminek vajmi kevés köze volt a magyar huszita irodalomhoz. Utóvizsgára utasítottam. Nem hallotta, aludt.

A Belvárosi Kávéház az egyik Klotild palotában volt. Ma kaszinó van a helyén. A boogie-woogie klubban ma már egy kártyaklub van, oh, oh...

Voltak az egyetemi évek alatt szép napok. Ezeket a Belvárosi Kávéházban töltöttük egy dupla kávé és 35 cigaretta mellett; egymás közt.

A Hermannak volt egy gyönyörű bőrzakója. Egyfolytában cigaretázott, az íróasztalra hullott a hamu, és és rettenetesen összemaszatolta vele a könyökét. Dramaturgia speckollt tartott, zseniálisan, de ilyen körülmények között ki tud odafigyelni Molièrre? Ma sem tudunk róla semmit. Írt valami darabot, és ott halt meg a színpadon. Slussz.

Végül megírtuk a szakdolgozatot ( saját erőből – semmi utóvisszhang, semmi lebukás, pedig évtizedek múltak el); államvizsga. És ott állsz az utcán hülyén.

Hová legyünk?

Felnőtt napokSzerkesztés

Magamban bíztam eleitől fogva –
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam –
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán – hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset – mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem – és ebbe más is belehalt már.

Vagy negyven év, nem érdekes.

Születés, elvegyülés és kiválás. Összevissza, mindenféle sorrendben. Ki így, ki úgy, ki sehogy.

Csupa Béla.

ÜnnepnapokSzerkesztés

Az ünnepek jönnek, mint a helikopterek Coppolánál, megállíthatatlanul: 110 gát, egyenként 106,7 cm-esek, és egyenként is kell átugrani őket. Az ember a végén persze liheg, mint a mezei nyúl.

És minden évben újra le kell futni az egész távot. 1001 gátnál tartunk már, vagy mennyinél. Vettük mindet, bár billegett már nem egy.

Lassan kidőlünk. Feldöntünk egy gátat. Lesz majd nagy nevetés, hejehuja, halotti tor.

És nézünk üveges szemekkel.


  Ez a jegyzet: lábjegyzet! Nem szól senkinek, még annak se, akit érdekel. Szinte apróbetűs. Egyáltalán nem kell elolvasni.
  1. Sportújságírói közhely. (A sportújságírók kizárólag közhelyekben fogalmaznak).
  2. Király. Emlékezetből írunk ezt-azt; hülyeségeket. Rá se ránts.
  3. Így írunk mi: azóta is krixkraxban; jobbal. Mindazonáltal írunk. Csak nincs, aki elolvasná.
  4. Az állat! Ez is verekedett.
  5. ld. még: тоже


A 110 m-es gátfutás világrekordját Renealdo Nehemiah (USA), futotta 1981-ben. A 100 m-es gátfutás világcsúcstartója: Ginka Zagorcseva (Bulgária) 1987-ben érte el. A férfi 400 m-es gátfutásban Edwin Moses USA, 1982 érte el eredményét. A női 400 m-es gátfutás világrekordját Marina Sztyepanova Makajeva tartja, aki eredményét 1986-ban érte el. Gyorsan avuló adatok. Mi még tartjuk magunkat.