„Az egész amerikai irodalom Mark Twain egyetlen könyvéből ered, a Huckleberry Finn-ből. Előtte semmi sem volt.”

A jobboldali ő, nem a baloldali
Áram alatt (Tesla felvillanyozta)
~ Ernest Hemingway

„Nem részesültünk mindnyájan abban a szerencsében, hogy hölgynek szülessünk.”

~ Mark Twain

„Ha felismerjük végre, hogy minden ember őrült, egy csapásra világossá válik előttünk minden rejtély.”

~ Mark Twain

Mark Twain híres hajósinas volt Bricsesz kapitány mellett a Mississippin, valamikor a tizenkilencedik században.

A mondásairól volt híres. A neve [1] is egy mondás, de azt ma már senki sem érti, bele(nem)értve ebbe magukat az amerikaiakat is.

Legalább két gyereke volt: Tom Sawyer és Huckleberry Finn. [2] Egyik rosszabb kölyök volt, mint a másik. Ebből minimum két dolog következik:

  1. hajósinas nem ér rá gyereket nevelni;
  2. szart sem ér az iskola (Tom kijárt minden osztályt, Huck viszont egyet sem).

HajóügyekSzerkesztés

„– Hogy hívják az első partfokot New Orleans fölött? – kérdezte Mr. Bixby.
Örültem, hogy azonnal tudok felelni. Azt mondtam, hogy nem tudom.”

~ Mark Twain

Samuel Langhorne Clemens 18... augusztusában lépett a »Pokolmártás« fedélzetére, mely a gravesendi dokk mögött vesztegelt abban az időben, másodkormányzói minőségben. (Tudniillik ő.)

(Ferdítve innen: [1], Leacocktól, aki ugyanott az első kormányzó minőséget töltötte be).

A Mississippi – szerinte – rávigyorgott.

A Mississippi Észak-Amerika leghíresebb folyóvize. Fontos vízi útvonal volt már Huckleberry Finn és Tom Sawyer idejében is. A torkolata közelében hínárba áztatva fekszik New Orleans, abban pedig a dzsessz. Ma már. Akkoriban még dzsessz nem volt, szemben a rabszolgasággal, ami ma is van.

A hajók gőzhajók voltak. A gőzhajók gyakran felrobbantak. A Pokolmártás nem robbant fel. Ezt onnan tudjuk, hogy Mark Twain nem hajórobbanásban, hanem végelgyengülésben halt meg.


NőügyekSzerkesztés

KönyvügyekSzerkesztés

MondásügyekSzerkesztés

Mark Twain sokáig élt, sok mindent mondott. Például ezeket:

  • Időnként elmegyek az orvoshoz, és megvizsgáltatom vele magam, mert az orvos is élni akar. Aztán elmegyek a gyógyszertárba, és kiváltom az orvosságot, mert a patikus is élni akar. Aztán a gyógyszert a csatornába öntöm – mert én is élni akarok!
  • Egyszer egy tucat barátomnak küldtem táviratot ezzel a szöveggel: „Menekülj – mindent lelepleztek”. Mindannyian azonnal eltűntek.
  • Ha mindig igazat mondasz, semmire sem kell emlékezned.
  • Ha magunkhoz veszünk egy éhező kutyát és enni adunk neki, akkor az soha nem fog megharapni. Ez a különbség a kutya és az ember között.
  • A szellemes visszavágás olyasvalami, ami huszonnégy órával később jut az ember eszébe.
  • Miért örülünk születés, és miért szomorkodunk temetés alkalmából? Mert nem mi vagyunk az érdekelt fél.
  • Kevés olyan bosszantó és elviselhetetlen dolog van a világon, mint valaki másnak a jó példája.

Külső hivatkozásokSzerkesztés

 
Azok számára, akiket a Wikipédia lefizetett: a Wikipédiának van egy elég gyenge kis szócikke a(z) Mark Twain témáról.
„Mindazok, akik ebben a történetben alapgondolatot próbálnak keresni, elítéltetnek; mindazok, akik erkölcsi tanulságot próbálnának keresni benne, száműzetnek; mindazok, akik cselekményt keresnének, agyonlövetnek.”
~ Mark Twain


Ez a lap sajnos még   sonka. Segíts te is, hogy igazi hemendex lehessen belőle!


 

  1. Samuel Langhorne Clemens (1835-1910)
  2. Senkit ne tévesszen meg a nevük különbözése. Testvérek voltak, punktum.
MediaWiki spam blocked by CleanTalk.