Főmenü megnyitása

Unciklopédia β

Kiskunfélegyháza

Kiskunfélegyházán tulajdonképpen nincsen semmi.

Ugyebár egy idő után mindenkiben, aki hallott már erről az istenhátamögötti (illetve sokak szerint az isten háta alatti testrészen elhelyezkedő) faluról, felmerül, hogy honnan kapta ezt a hülye nevet, mert normális ember nem ad ilyen hosszú nevet (Sátoraljaújhelyre kéretik nem beszólni, annak komoly oka van rá). Az "egyház" akkoriban olyan települések nevében szerepelt, aminek volt temploma, tehát evidensnek tűnik, hogy Kiskunfélegyházát olyan kiskunok lakták, akiknek egy fél templomuk volt. Ez a magyarázat azonban sántít, mert miért építene bárki is egy fél templomot (hacsak nem azért, mert lusta befejezni, de arrafelé annyira nem lehet semmi értelmeset csinálni, hogy bármilyen lusta is a kiskun, pár száz év alatt csak befejezett volna egy nyamvadt templomot).

Valószínűbb, hogy olyan kiskunok laktak itt, akiknek egész templomuk volt ugyan, de nagyon féltek tőle, ekkor azonban helyesen "Kiskunfélazegyháztól" lenne a falu neve, erre még a nem a helyesírásukról ismert kiskunok is rájöhettek volna.

A problémára megoldást jelenthet, ha belegondolunk, hogy volt ugye egy Kun László nevű király, aki egyrészt csak félig volt kun, másrészt a középkorban nagyon alacsony kis emberek éltek, László király volt tehát a kiskunfél, a faluban pedig az őáltala építtetett templom állt. Ha azonban nagyon belemélyedünk a történelembe, megtudjuk, hogy Kun László nem szerette az egyházat, ami ki is közösítette őt. Kun László annyira nem szerette őket, hogy a saját nővérét is megszöktette az apácazárdából, ami alapjában véve rendes volt tőle. Nyilvánvaló, hogy nem valószínű, hogy templomot építtetett volna akárhol. Így aztán így sikerült rekonstruálni a történteket:

  • A helyi parasztok felépítenek titokban egy templomot.
  • A király ezt megtudja és odamegy lerombolni.
  • Mikor már félig lerombolta, hirtelen eszébe jut, hogy sürgős dolga van (pl. épp akkorra ígérte a nővérének, hogy megszökteti a zárdából) és elsiet.
  • A félig lerombolt templom ottmarad, viszont a helyiek nem mennek be többé, mert félnek, hogy teljesen leomlik. Duzzogva csak úgy emlegetik a királyt, hogy "a kis kun", és bosszúból róla nevezik el a fél templomot. Így lett a falu neve is Kiskunfélegyháza.

Látnivalók?Szerkesztés

  • Vár sajnos nincsen Kiskunfélegyházán, itt semmit nem lehet várni, még a világvégét se, mert már ott vannak.
  • Székesegyház sincs Kiskunfélegyházán, már a középkor óta az a fél templom is leomlott.
  • Múzeum lehet, hogy van Kiskunfélegyházán, de legfeljebb helyi művészfélék szecessziós mázolmányai vannak benne, semmi említésre érdemes.

TestvérvárosokSzerkesztés

  • Kiskunegyháza-másikfele, Bácsi-Kiskujon megye
  • Nagykujonfélegyháza, Jász-Nagykun megye