Főmenü megnyitása

Unciklopédia β

Ablaki mókus

Ez nem az, csak rokon.

Az ablaki mókus (Mokuus ablakus) a cápák és a mókusok közé tartozó, szárazon élő két- és féléltű.

Tartalomjegyzék

ElőfordulásaSzerkesztés

Az ablaki mókus gyakori előfordulási helye a képzelet, ám még ennél is gyakrabban láthatunk ablaki mókust az ablakokon lógva. Egyéb előfordulási helyei:

  • billentyűzetek környéke,
  • szőrmekabátok kutyáknak,
  • Unciklopédia.

Étkezési szokásaiSzerkesztés

Az ablaki mókus leginkább ablakokat fogyaszt el, de természetesen szükség esetén billentyűzetet, vagy a belőle készült szőrmekabátot is megeszi. Ha hozzájut, szívesen eszik Unciklopédiát. Valamennyi húsra is szüksége van, ezért gyakran fogyaszt szoboszlókemetheketmárkekestárojokneméti rénszarvasokat is, de a nagyobb példányok cápára és emberre is szoktak vadászni. A kicsinyeknek egysejtűket adnak enni.

Italok, amiket szívesen fogyasztSzerkesztés

Az ablaki mókus nem iszik semmit, vagyis nem láttak egy példányt sem inni, bár egyes kutatók szerint az ablaki mókus 542 évente vizet, 177 évente pedig málnaszörpöt fogyaszt. A fő táplálékaiból, az ablakokból leginkább lédús ablakokat vesz magához, ugyanis ebből nyeri ki azt az ital-adagot, ami szükséges 1-1 ivás között.

ÉrzékszerveiSzerkesztés

Az ablaki mókus látása igen gyenge, ugyanis csak abban az esetben látja meg azokat a tárgyakat, amik nem ételei, ha legalább 552 méterre, és legfeljebb 556 méterre áll tőlük. Az ételeit viszont minden olyan távolságból, ami 0 és 579 méter között van, meglátja. Hallása kiváló, az ablak hangját akár 200000 km-ről is meghallja, egyéb ételeinek hangját legfeljebb 7778 km-ről hallja meg, a többi hangot pedig maximum 848 km-ről érzékeli. Néha képessek érzékelni az ablakok légzésekor kibocsátott savat, kb. 128 méteres körzetben bár ezzel a képességgel csak néhány példány rendelkezik. Egyéb érzékszervét nem fedezték még fel az ablaki mókusnak.

Egyéb információk az ablaki mókusrólSzerkesztés

  • A hang, amit kiad magából élelem-keresés közben, így hallatszik: abalaka!!!. Ezt valószínűleg a magyar ablak szóból írta át.
  • A hang, amit az esetek 0,72787625104752101%-ában (legalábbis az ablaki mókus elmondása szerint) kiad, az ez: Abalakaijen mokokusiijen!!! (Ezt valószínűleg a magyar elnevezéséből, az ablaki mókusból írta át holland hangzásúra valaki).

RokonaiSzerkesztés